2014. augusztus 20.

Mini rumos-kávés diótorta

Míg augusztus 20-adikán mindenki más kenyeret süt, én általában a diót szedem elő a mélyhűtőből. Ennek az egyszerű oka az, hogy rendelkezem egy nagymamával, akinek pont ma van a szülinapja, és szereti a diós sütiket. Átmérőre mini, magasságra talán annyira nem, de minden attól függ, hogy mekkora piskótát sikerül sütni.


A mennyiségek egy 18 centis kapcsos tortaformához lettek alakítva. A piskóta 5 tojásból készült, ami ebben a kis formában elég magas lett, de egy nagyobb átmérőjű tortához is elég lehet akár az 5 tojás. Dióból legyen egy kicsit több, mint ami a krémhez kell, hogy tudjunk vele díszíteni. 

Hozzávalók a piskótához: 
  • 5 hideg tojás széválasztva
  • 10 dkg porcukor
  • 13 dkg simaliszt 
  • 1 kávéskanál vanília aroma vagy kivonat
A  hideg tojásokat szétválasztjuk, egy nagyobb tálba a fehérjét tesszük, egy kisebbe a sárgáját. A fehérjét elkezdjük felverni, miközben a porcukrot kb. három adagban hozzáadjuk. Egész keményre tudjuk így verni a habot, akkor jó, amikor a hab szépen egyenesen megtartja magát, amikor kivesszük a habverőt. A sárgáját a vanília aromával simára keverjük, és mehet a fehérjéhez, illetve hozzászitáljuk a liszt egyharmadát is. 


 Szigorúan kanállal vagy szilikon keverővel elkezdjük összeforgatni a tésztát, jöhet hozzá a liszt második harmada szintén szitálva. Ezzel is megkeverjük, majd jöhet a végső adag, és az egészet óvatosan egyneműre keverjük. Belesimítjuk a formába, és 170 fokon légkeverés mellett sütjük kb. 20-25 percig. Érdemes tovább sütni, mint egy nagyobb piskótát, hogy a közepe is biztosan átsüljön.


A diókrém két részből fog állni, az egyik egy hagyományos diótöltelék, mint amit a bejglibe is teszünk, a másik fele egy sima vaníliapuding. 

Hozzávalók: 
  • 20 dkg dióbél (lehet mélyhűtött is, meg fogjuk pirítani úgyhogy mindenképp eltűnik a mélyhűtő íz)
  • 1 dl tej
  • 10 dkg porcukor 
  • 1 teáskanál rumaroma 
  • fél citrom héja
  • pár csepp citromlé 
  • 1 evőkanál instant kávé 
  • 4 dl tej a pudinghoz
  • 1 csomag vaníliás pudingpor 
  • édesítő vagy cukor a pudinghoz, ízlés szerint 
A dióbelet egy száraz serpenyőben megpirítjuk csak addig, amíg illatos lesz, nem szabad megégetni. Ez pár perc alatt megvan, csak néha ne felejtsük el megkeverni a serpenyőben. Amikor megvan, tegyük át egy tányérra, hogy hamarabb kihűljön. 
 
 
Mikor hideg, megdaráljuk. Közben az 1 dl tejet egy lábosba tesszük, feloldjuk benne a kávét és a cukrot, és forrásig hevítjük. Mikor ez megvan, jöhet hozzá a darált dió. Alaposan elkeverjük és hozzáadjuk a rumaromát, a citromhéjat, és belecsöpögtetünk pár csepp citromlevet. Kb. 10 percig főzzük a diós krémet, kevergessük serényen, nehogy lekapja. Mikor megvan, félretesszük hűlni. 
 
A pudingport a tejben megfőzzük, és azt is félretesszük hűlni. Mikor mindkét része a krémnek kihűlt, egy harmadik tálban összekeverjük a két részt. Kóstoljuk meg, hogy kell e még bele esetleg rumaroma vagy citromlé. 
 
Kávés cukormáz a torta tetejére: 
Egy evőkanál instant kávéhoz hozzáteszünk annyi forróvizet, hogy éppen feloldódjon benne a kávé, majd annyi porcukrot, hogy egy nem túl folyós cukormázat kapjunk, ezt tesszük majd a torta tetejére. 

A piskótát felvágjuk 4 rétegre, és megtöltjük a krémmel. Simán marad annyi krém, hogy kívülről is teljesen be tudjuk vonni a tortát, majd az oldalát és a tetejét a plusz darált dióval is megszórjuk. 
 
A cukormázat mikor a tetejére tesszük, bele fog ragadni a darált dióba, szóval aki profibb módszert tud, az ne így csinálja :) Szerencsére sikerült kiegyengetnem a tetején, bár azért szépnek nehezen lett nevezhető. A tetejét a cukormázba és darált dióba mártott egész diókkal díszítettem.

1 megjegyzés:

Ha ízlett, kommentelj! / Make a comment if you liked it.