2013. június 2.

Baracklekváros-csokis whoopie pie

Ezt a sütit tuti, hogy nem utoljára sütöttem, mindenképp ki akarom kísérletezni a cukormentes változatát is, mert nagyon belopta magát a szívembe. Ez most az abszolút nem diétás első változat. Kicsi, de annál tartalmasabb süti, ráadásul gyorsan elkészül.

Hozzávalók kb. 30 darabhoz
  • 13 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 15 dkg barnacukor
  • 25 dkg simaliszt
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 3 dl natúr joghurt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 1,5 dl tej
  • 10 dkg feketecsoki 
  • 1 teáskanál rumaroma
  • 3 dkg vaj
  • folyékony édesítő
A puha vajat a cukorral habosra keverjük elektromos habverővel, majd amikor szép habos lett, hozzáadjuk az egy tojást és azzal is újra habosra keverjük. Egy másik tálban a lisztet a kakaóporral és a sütőporral összekeverjük. A tojásos keverékhez adjuk még a vanília kivonatot is, és a lisztet felváltva a joghurttal apránként hozzákeverjük a tésztához. Amikor ez megvan, két tepsire sütőpapírt fektetünk, és egy zacskóba vagy habzsákba töltjük a tésztát. A képen látszik, hogy én mekkorákat sütöttem, de persze ennél nyers állapotában kisebbeket kell  csinálni, mert a sütés alatt felpuffadnak és megnőnek. Fontos, hogy ne süssük túl őket. 175 fokon légkeveréses sütőben kb. 6-8 percig kell sütni de fogjátok látni úgyis, hogy mikor kezdenek megsülni. Ha a tészta tetejét egy picit ujjal benyomjuk és rugalmasan visszaugrik, akkor már vehetjük is ki. Rácson hűtsük ki a korongokat. Addig csinálhatjuk a csokikrémet: a tejet felforraljuk a vajjal együtt, majd levesszük a tűzről és beletördeljük a csokit. Alaposan elkeverjük és hozzáadjuk a rumaromát is, majd betesszük a hűtőbe, hogy teljesen kidermedjen. A végén egy sűrű, jól kenhető csokikrémet kell kapnunk. 
A korongokat baracklekvárral összetapasztjuk és hagyjuk állni, amíg a csokikrém is pihen. Majd amikor az megvan, a piték tetejét bekenjük a csokikrémmel :) Én hagytam állni másnap reggelig a hűtőben. 

 

3 megjegyzés:

  1. Hű de tetszik! Kipróbálásra el is mentve! + kíváncsi leszek a cukormentes változatra is...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, főleg hogy meg lehet e ugyanilyen finomra csinálni... szerintem a héten még belefogok :) persze fel fogom tenni ha jól sikerül

      Törlés
  2. Tisztelt Szerkesztő!

    A színvonalas bejegyzései felkeltették az érdeklődésünket. Megköszönném ha kapcsolatfelvétel céljából elküldené az e-mail elérhetőségét a kzsolt@innofield.hu címre.

    Az együttműködését előre is köszönöm.

    Üdvözlettel:

    Kovács Zsolt, Projektvezető

    iNNOField Kft

    VálaszTörlés

Ha ízlett, kommentelj! / Make a comment if you liked it.